
A múlt órán belevágtunk a modell fotózásba, ebben Tímár Zoltán modell volt segítségünkre. A feladat a fények és a modell önálló beállítása volt.
Mivel 85 mm-es objektívvel fényképeztem a képkivágások elég szűkek lettek, és werk képeket egyáltalán nem is készítettem. A galériában látható fotóknál utómunkát végeztem, mert a fények kontrasztossága és a modell arca nekem valahogy megkívánta a fekete-fehér színeket. Sajnos nem mindig volt nálam a vaku irányítása így a csak beállító fényekkel készült képek nem lettek túl élesek, így helyenként ezt is állítottam. Ezen kívül kontrasztot, és tónust is állítottam néha egy-egy kép kedvéért.
Mivel én voltam az első lelkes jelentkező, még nem voltak kialakult elképzeléseim, és a modell arcával is csak ismerkedtem. Rövid próbálkozás után a felező beállításnál maradtam, mert a modell arca a széles világítás után a szűk világításban drámaian megváltozott és ezt nagyon érdekesnek találtam.
Először csak egy fényforrásal világítottam meg a modellt (1-2 fotó), majd derítővel próbáltunk egy kis fényt varázsolni a a modell bal arcára is (3-5). A derítés nem járt túl sok sikerrel, mert míg oldalt túlságosan megvilágította, az arca első felén nem sikerült kivilágítani. A derítő fényerejét a távolsággal változtattuk. Az 5dik képen már egész közel vittük a derítőt. Sajnos ezzel nem értem el a kellő hatást, a két fényforrásból érkező fény asszimetrikusan világítja meg a modell szemeit, így ezt a világítást feladtunk.
A következő próbálkozás a kiegészítő fénnyel egy kisebb fényforrással, egy szűkítővel felszerelt lámpával történt. Ezzel a modell haját szerettem volna megvilágítani, hogy a baloldali konturja is kiemelkedjen a háttérből (6. kép). Nem lett rossz az eredmény, de a háttérről így sem sikerült leválasztani a modellt. Majd a lámpával egy kicsit még játszottunk, és egész érdekes eredményt értünk el. Nekem a sorozatban ez lett a kedvencem (7.kép).Itt szépen látszik a modell bal arcéle is. Próbálkoztunk még a háttér kivilágításával is, de a modell bal arca így is sötét maradt, és csak a sötét kontúrja látszott. Összességében a fotó nem lett izgalmasabb mint az első próbálkozás, így ezt nem is tettem fel ide. Ezek után átadtam a stafétát vagyis a vaku irányítását a következőnek. A képek továbiakban beállító fénnyel készültek.
Itt egy széles világítást próbáltunk, ha jól emlékszem softboxot. A modell nagyjából egy butterfly világítást kapott. Szerintem ez a fény nagyon jól állt neki, szépen kirajzolódtak álkapcsának idomai. Igazi tablókép. 🙂
Ezután a lámpára egy szűkítő lamella került, a modellre meg egy kalap. Ezek a fotók is tetszenek (9-12), kicsit képregényes hatásuk miatt, ami a kevés fény, a modell karakteres arca és kalap összhatásából eredt. Az utolsó két fotónál a tónusokkal is megpróbáltam játszani több kevesebb sikerrel, hogy a képregényhatás teljesebb legyen.
Az utolsó 4 képet egy érdekes lámpabeállítással készítettük. A fényforrást egy lámpa adta, de a főfény a modellre a lámpa fényének visszaverődése volt egy ezüst derítőlapról. Nagyon tetszik ez a fény, és nem csak azért mert érdekes, egyenletesen de mégsem laposan világítja meg a modell teljes arcát, hanem ezért is, mert így egyetlen fényforrással lehet nagyon szép dolgokat kihozni.
A következő órán női modellel dolgozunk majd, megpróbálok kevésbé kontrasztosabb beállításokat kipróbálni.
One comment